A lovakat bekenik, ugye?

A csütörtök-pénteki nyűglődésem után Takibácsi javasolta, hogy kezeljem lókrémmel a lábamat.

Lókrém??? Soha életemben nem hallottam még csak hasonlóról sem. A patikus kislány - igen csinos, máskor mindig azt szerettem volna, hogyha ő szolgál ki, de persze, hogy most kerültem hozzá, amikor lókrémet kérek - nem csodálkozott, de szeme vidáman csillogott a kérésem hallatán és belül biztosan pusztult a röhögéstől. Kínosabb volt a dolog, mint amikor először vettem kotont. Átkoztam magam, hogy nem néztem meg a neten, hogy valóban létezik-e ilyen cucc. Hogy eloszlassam a félreértést jeleztem, hogy saját használatra lesz. Pferdebalzsamot parancsol? Túl sok nyelvre nem tudnám lefordítani a lókrém kifejezést, de tekintve, hogy német tükörfordítás illett a termékre, ezért magabiztosan bólogattam.

Meg is kaptam az árut, és láss csodát, szombaton már nem is fájt annyira a lábam. Jó krém a lókrém. Zöld, kocsonyás zselé, amiben van árnika, rozmaring, menta és még vagy huszonegy fajta gyógynövény.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Tájékozódási futás

Ironman váltónk egyik tagja (Takibácsi) inkább futni szeret, másik tagja (én) pedig a bringázásba van belebuzulva. A pancsolással egyiküknek sincs baja, de a másik két számból mindkettőnknek az megy jobban, amit szívesebben csinálunk. Vagy azért csináljuk szívesebben, mert jobban megy? Franc tudja. A lényeg az, hogy én folyamatosan bringázásra próbálom ösztökélni Takibácsit, ő pedig közös futásokkal molesztál. Most szombatra a Hármashatár-hegyre invitált. A Hármashatár-hegyre, basszus! Mi vagyok én, időmilliomos?!?

A kocogáshoz való hozzáállásom az elmúlt fél-háromnegyed évben már sokat javult, de még mindig nem érzek ellenállhatatlan késztetést, hogy másfél órát közlekedjek azért, hogy nekiállhassak szaladni, miközben öt percre tőlem itt van a Városliget.

De Takibácsinak nem lehet ellenállni, és mivel a héten csak két elfuserált kocogásra tellett, ezért kötélnek álltam, azzal a feltétellel, ha kis piknik jelleget is viszünk a dologba, és Dr. Degu is velünk tarthat, és amíg mi szaladunk, addig ő a valahol napozik, őrzi a bringákat, olvas, frissítővel vár minket. A külön közlekedési eszköz azonban szült némi bonyodalmat. Úgy volt, hogy a buszmegállóban találkozunk, de amíg mi a Fenyőgyöngye étteremhez mentünk, ahol a 65-ös busz áll meg, addig ő 137-essel ment az Erdőalja útra. Már aggódtam, hogy hiszti lesz, de fél órás ide-oda bringázás, keresgélés, telefonálgatás után azért egymásra találtunk a Jánosbogár utca és a Máriahegy dűlő találkozásánál. Mehettünk szaladni.

Induláskor egyetlen porcikám sem kívánta a futást, de Takibácsi extra kíméletes tempót diktált, úgyhogy nem csak arra tudtunk figyelni, hogy a néhány kellemetlenebb szakaszon óvatosan haladjuk át, de beszélgetésre is maradt energia. Dél felé indultunk, elhaladtunk a siklóernyősök starthelyéül szolgáló dombocska, majd a reptér mellett is. Lépésről-lépésre jobban esett a mozgás, kellemes volt az idő, szép volt a táj, nem esett nehezemre, hogy emeljem a lábamat. Néhány rövid meredek emelkedőt leszámítva nem is éreztem a szintet. A Szépvölgyi úttól visszafordultunk, Dr. Deguhoz érve frissítettünk és az erdei dózerúton haladtunk az Erdőalja út felett, nagyjából azzal párhuzamosan. Szerintem ez a szakasz kicsit veszélyes, mert itt egész jó az út, úgyhogy a bringások hajlamosak nekiengedni a gépet, ami egy-egy kanyarban igen veszélyes szituációhoz vezethet. Persze bringás sem kell, Takibácsi szólóban is megpróbált leugrani a szakadékba, de szerencsére az utolsó pillanatban meggondolta magát.
Az utolsó másfél kilométert kicsit megnyomtuk, talán kicsit korán indítottam, azt hittem már közelebb vagyunk, de végül így is tudtuk tartani a tempót.

Mindent összevetve kedélyes szombati kocogás volt, kis bringázással fűszerezve. Másfél óra, tizennégy kilométer, kétszázhatvan méter szintkülönbség.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Fatal error

Bosszantott a tegnapi bénázás, és mivel ezen a héten egy alkalom már kimaradt, a tegnapi meg semmit érő volt, ezért ma is korán keltem és elmentem futni. Pontosabban elindultam. Takibácsi szerint a tegnapi kellemetlenség oka az lehetett, hogy "hidegen" indultam, ezért szántam néhány percet a bemelegítő gyakorlatokra. Amúgy hűvös is volt, amikor indultam csak +6^oC-ot mutatott a hőmérő.

Hiába volt azonban bemelegítés, a bal térdem feletti belső izomköteg, és a vádlim külső izomcsoportja ugyanazt produkálta, mint tegnap. Három kört vánszorogtam, aztán hazavonszoltam magam. Rohadtul nem esett jól a kocogás, helyette tornásztam egy kicsit, és közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy miért? Nincs ötletem :-(

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Urban running

Kicsit felborult a napi rutin, úgyhogy ezen a héten még nem futottam, és ma reggel is volt egy kis munkahelyi szorgalmi feladatom. Néhány perces ügy az egész, de időhöz és helyhez kötött. Szerencsére adta magát, hogy három városligeti kör után elszaladjak a Keleti Pályaudvarra, majd onnan haza. Kellemest a hasznossal, szokták mondani.

Na, én most nem mondtam, mert ez a futás minden volt, csak nem kellemes. Egy óra laza kocogás, amiben benne volt a tíz perces szemle, és megfájdult a bal lábam: a combom, a vádlim, a talpamon az ujjak alatti zsírpárnák. Valami elromlott.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Fantom Kommandó

Roszpi töretlenül fegyverkezik, a következő befektetése valószínűleg a neoprén kosztüm lesz. Most felbukkant két használt békaruha (az egyik gúnya ikertestvére ennek a videónak az első másodperceiben is felbukkan) Takibácsi ismeretségi körében, amit teszteltünk is a mini edzőtáborban, de a nyílt vizi úszás nem ad olyan összehasonlítási alapot, mint a medencés pancsolás, ahol az ötven méter az ötven méter.

Hogy megalapozott legyen a döntés, a mai medencés edzést a stáb egyik fele vulkanizálva hajtotta végre: Takibácsi, Roszpi és én talpig gumiban csobbantunk. Kicsit szokatlan látványt nyújthattunk, kedvenc edzőm meg is kérdezte Anitól: "Mi a faszom van itt?!? A normandai partraszállásra készültök? A Földön vagyunk még, vagy már a Holdon?"

bevetésen a Fantom Kommandó

Kétszáz bemelegítés után két százlábút és kétszáz egykaros gyorsot úsztunk. Aztán jött az 1500. Az első százon úgy éreztem, mintha repülnék. Négyszáz méternél már úgy tizenöt méterrel vezettem Roszpi előtt. Ilyen nincs! Ilyen nincs, és mégis van! Ötszáznál igazítottam egyet a szemüvegemen, mert már tele volt vízzel, de még mindig az élen voltam. Nyolcszáznál már csak a második helyen voltam, kilencszáznál megint igazítottam egyet a szemüvegemen és ezzel már legalább akkora hátrányba kerültem Roszpihoz viszonyítva, mint korábban ő hozzám képest. De ha ő fel tudott jönni, akkor én is meg tudom csinálni! Két testhosszra megközelítettem, de az utolsó kétszázon Roszpi begyújtotta a rakétákat és állva hagyott, úgyhogy tíz-tizenöt méterrel mögötte értem be, de így is 25:43-at repesztettem. Csúcs ez a neoprén hacuka! Szerintem 12-15 másodpercet is jelenthet százon, ami kb. 3-4 percet hozott ezerötszázon.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Edzőtábor, harmadik nap - lázas felkészülés, lélegzetelállító teljesítmény

A Főnök a mai napra rövid, de intenzív tornát írt elő. A Kiskőrös-Kalocsa-Kiskőrös útvonalon félórás váltásokkal, 90% intenzitással haladtunk. Elsőként Takibácsi, aztán Roszpi, majd én és végül a Bölcs Nagyvezír vezetett. Takibácsi könyöklő nélkül (minek az?), enyhe szembeszélben 29-30-as sebességgel vitte a sort. Harminc perc múlva Roszpi állt az élre és szép lassan 35 km/h-ra emelte a tempót. Biztos voltam benne, hogy túlságosan bekezd, és pár perc múlva defektet kap a lába, de nem látszott rajta, hogy túlvállalta volna magát. Alaposan fel kellett kötni a gatyát, hogy a szélárnyékba tudjak maradni. Kicsit tartottam tőle, hogy Takibácsi kiszakad a sorból, de keményen tartotta magát, a Főnök pedig felváltva fogta az oldalszelet mellettem és Takibácsi mellett. 56 perc alatt alatt értünk Kalocsára.

A fordulónál, ahol váltottunk, kicsit szétesett a sor. Én kerültem az élre, frissítettem, betoltam egy banánt, közben pedig nézegettem hátra, és láttam, hogy a BNV mögött szépen rendeződik a sor. Lekönyököltem és szép lassal felvettem az utazótempót. A többiek nem tapadtak, de nem izgattam magam, mert láttam, hogy a Főnök korábban sem állt be a szélárnyékba, hogy neki is legyen kihívás az edzésen. Nyugodtan növeltem a tempót, a hátszélnek köszönhetően 37-tel hasítottam. Arra koncentráltam, hogy a pulzus ne menjen 175 fölé (már amikor a nyomorult Polar hajlandó volt mutatni a szívverést), szép egyenletesen forgassak, ne essek ki a ritmusból. Egy-két perce haladtam, amikor a semmiből egyszer csak mellettem termett a Főnök és oldalról a képembe üvöltötte: "MEGVÁRNÁD BAZDMEG, AMÍG ÖSSZEÁLL HÁTUL AZ A KIBASZOTT SOR?!?" Ijedtemben majdnem leestem a bringáról. Kiderült, hogy a fordulónál túl nagy távolság alakult ki, és ekkora tempónál már a Főnök sem akart végig szélfogó lenni. Megvártam, amíg összezár a boly, aztán megint magasabb fordulatszámba kapcsoltam. Bitangjó átlagot mentem, na! (még akkor is, ha ez részben a hátszélnek is volt köszönhető)

Harminc perc múlva a BNV került a spiccre, Takibácsi - aki addig szívósan tartotta magát - kicsit kihagyott, aztán hamarosan leszakadt, pedig a Főnök még vissza is vett a tempóból egy kicsit, de akkor már késő volt. Két részre esett a sor. Az élen a BNV haladt Roszpi előtt, hátul én vittem Takibácsit. A sebességkülönbség gyakorlatilag nem volt a két duó között, a rendeződéskor összeszedett hátrány nem nőtt, sőt a lakott területre visszaérve az élre ugrottunk, amikor kikerültük a lámpát a városközpontban :-)

A depóvá/versenyközponttá kinevezett szállásra érve megint úgy éreztem, hogy még maradt a lábaimban kraft. A Főnök egy 1200 méteres pályát jelölt ki a házak között, ahol az aszfalt pont úgy okádta magából a meleget, mint előző nap a homok.
Már az első kör után tudtam, hogy nem ez lesz életem futása. Takibácsi ellépett tőlem, és Roszpi is úgy futott el mellettem, mintha szembe jönne. Az új cipők kíméletlenül nyomták a lábaimat, az előző nap szerzett és felfakadt vízhólyagok helyére újabbakat, nagyobbakat hizlaltam, és ahogy próbáltam csökkenteni a terhelést a fájó ujjakon, úgy nőtt a fájdalom a terhelt végtagon is. Folyamatosan lassultam, a lábaim ólomnehézzé váltak. Kurvára nem esett jól a futás, 9,6 kilométert 1 óra és 1 perc alatt vánszorogtam végig. Van hová fejlődni, mert ez finoman szólva sem volt egy lélegzetelállító teljesítmény. Az, hogy én a futás után mégis előadtam egy tízperces fuldoklós performanszt, az az asztmás rohamnak volt köszönhető és nem a fantasztikus eredménynek.

Hogy a háttérstáb (feleségek) se unatkozzon, ezért hiába volt még kellemes a hőmérséklet ebéd után, a beígért ítéletidő miatt mégsem a tóra, hanem a strandra mentünk egy regeneráló úszásra/napozásra. Pancsoltunk kicsit a kinti huszonötös medencében, könnyedén, megerőltetés nélkül. Aztán a beígért ború meg is érkezett, mi pedig hazamentünk, hogy elbúcsúzzunk a Bölcs Nagyvezírtől. Az egyik csemete ugyanis belázasodott, és úgy döntöttek, hogy inkább hazamennek.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Edzőtábor, második nap - hőséges küzdelem

A második nap reggel hatkor indulás. Kicsit korainak tűnt, kicsit hűvösnek, de utólag megint bebizonyosodott, hogy a Főnöknek mindig igaza van. Három és fél óra tekerés, utána komótos átöltözés majd másfél óra futás volt az előírt mennyiség, aztán ebéd, szieszta, majd délután úszás. A meteurulógia kánikulát jósolt, amit a korai indulással is csak félig-meddig sikerült elkerülni.

Szóval start reggel hatkor, útvonal a számomra szokásos Kiskőrös-Kalocsa-Kiskőrös-Páhi-Kiskőrös. Kényelmes 31-32-es utazósebességgel haladva öt percenként forogtunk az élen. A három és fél órába belefért egy pisiszünet, két piros lámpa és egy rövid, de hajmeresztő kitérő az árok széli gyepen. Ez utóbbit pont én követtem el, miközben éppen a helyi nevezetességekről csacsogtam annyira elkalandoztam, hogy harmincvalahányas tempónál lehajtottam az útról. Egyből bevillant, hogy tavaly előtt ugyanígy fogtam talajt a nagyatádi versenyen, de szerencsére most sikerült megfogni a bringát és az ijedtséget leszámítva ép bőrrel megúsztam, hogy kicsit kihagyott a koncentráció.

A bringáról leszállva kb negyed óráig öltözködtünk, frissítettünk, aztán elindultunk futni. A Polárt a bringán hagytam, mert a könyöklőre szerelt pulzusmérő hol mutatta a szívverést, hol nem, és ezzel nem akartam idegesíteni magam futás közben. Úgy éreztem, hogy a lábaim rendben vannak és nem fog problémát okozni a Főnök által beígért 5:30-6:00-ás tempó. Mivel a többiek nem ismerték az utat, ezért kétszáz méteren keresztül én haladtam elől, aztán amikor már nem lehetett letérni a csapásról, előreengedtem Roszpit és a Bölcs NagyVezírt. Ők nem sokat cicóztak, és pillanatokon belül 5:10-es, 5:30-as tempóra gyorsítottak. A Fönök be is vallotta, hogy egy pillanatig sem gondolta komolyan, hogy majd 6 perces kilométerekkel fogunk poroszkálni, az csak a csali volt. Negyed óráig tudtam velük menni, aztán saját tempóra váltottam. Háromnegyed óra múlva láttam őket a fordulás előtt utoljára amikor már úgy 6-700 méterrel előttem jártak. Hiába futott előttem a saját bejáratú (mezei) nyulam, az sem húzott rendesen.

Tűzött a nap, eszetlen hőség volt, a szőlők, gabonaföldek és legelők között haladva szinte sehol egy árnyék. A terep változatos volt, de azért nem ideális. Homok, rövidre kaszált gyep, keményre taposott föld, magas fű váltotta egymást. Az elszórt tanyák közelében végre néhány elszórt liget nyújtott egy kis árnyékot. A lombok alatt még a sétát is engedélyeztem magamnak. Mivel nem hoztam magammal az órát, fogalmam sem volt, hogy mennyi ideje futhattunk, de egy örökkévalóságnak tűnt. Nem akartam túl korán visszafordulni, mert akkor nem lesz meg a másfél óra, de túl későn sem, mert akkor a többiek elhagynak, mint a borravalót. A homokból áradó forróság már átsütött a cipőm talpán, amikor feltűnt Takibácsi. Visszakocogtam az árnyékba, és szépen megvártam, amíg odaér. Kettesben már nem volt akkora kínlódás, de a vége felé már igencsak elkészültem, pedig visszafelé megint kaptunk egy nyulat magunk elé.

Csak Roszpinak volt annyi esze, hogy cipelt magával vizet, úgyhogy gyakran tekintgettünk hátrafelé, hogy mikor látom meg, és kunyerálhatok tőle frissítőt. Kicsit ők is belassultak, én pedig hiába rimánkodtam Takibácsinak, hogy álljunk meg és várjuk be őket, ő hajthatatlan maradt. Amikor elhaladtak mellettünk, Roszpi megszánt minket, odaadta a maradék egy deci vizét, mi pedig testvériesen megosztoztunk rajta. Takibácsi megkönyörült rajtam, és amíg nano-kortyokban elfogyasztottuk a vizet engedélyezett pár perc pihenőt. Végül másfél óra alatt siralmas 14 kilométert haladtam (6 és fél perces kilométerek). Takibácsi egy hős volt és lefutotta még azt a hat percet, amit ácsorgással töltöttünk.

Úgy érzem megérdemeltük az ebédet és a délutáni szabadprogramot (amit részben bevásárlással töltöttünk).

Délután megint csobbantunk egyet a tóban. Ugyanazt úsztuk, mint tegnap. Kicsit jobban ment a lábvizezés, ami egyrészről biztató, de másrészről az elől haladónak kibaszott idegesítő lehet, úgyhogy Roszpi az utolsó száz méteren le is szakított. A neoprén alaposan igénybe vette a vállaimat, de talán mégis jobban haladtam vele. A vízhőmérséklet miatt nem is nagyon lett volna a ruhára szükség, fecskében sem volt kétcentis hideg a tó vize.

Úszás után jól esett a büfében a lángos, amiről érdekes módon ezúttal nem a sajtot, hanem a fokhagymát spórolták le. Az egészet még egy fagyival, majd este egy pohár borral fojtottuk le, így ma sem volt gond az elalvással.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Edzőtábor, első nap - három hülye

Csütörtökön Takibácsival felraktuk a seggünket meg a három bringát a vonatra és két órán belül a helyszínre érkeztünk. A Főnök, Jucus és a kölkök már korábban elfoglalták a szállást és nem sokkal előttünk Roszpiék is befutottak. A BNV családi kötelezettségei miatt nem tudta kivárni, amíg odaérnünk, úgyhogy egyedül elment úszkálni a strandra.

Miután lecuccoltunk, felnyaláboltuk a neopréneket, autóba vágtuk magunkba és irány a soltvadkerti tó. A lábvizezést és a neoprénben való úszást csiszolása végett mi hanyagoltuk a mesterséges körülményeket, élővízre mentünk. Bár már jó idő volt, a horgászokon, a kemping kricsmijében üldögélőkön és néhány napozón meg a tóparton sétálókon kívül csak mi voltunk a strandon. A víz felszíne szőrös volt a sok nyárfaszösztől, mint a Jeti segge, amin a pecások, mint apró bolhák gubbasztottak a csónakjaikban, és némán lógatták kukacaikat a bolyhos víztükörbe. Sajnos a hőfokot nem mértem meg, pedig külön ezért szereztem be egy babafürdetéshez használatos hőmérőt. Sok éves tapasztalatlanságom alapján a felső réteget úgy 19-20^oC-ra saccoltam.

Száraz tónak nedves partján nagyobb térképen való megjelenítése

A közelben lévőknek a nap legjobb műsorát mi nyújtottuk azzal, ahogy belepréseltük magunkat a békaruháinkba és belevetettük magunkat a habokba. Három hülye, három hülye, három hülye!

Rövid melegítés után célként a nádas felett pirosló tetőt lőttük be.  A zavaros tóban nehezebb tartani az irányt, mint a szépen kicsempézett, klórozott medencében. Erősen úsztam, néha kiemelve a fejemet, hogy ne térjek el az egyenestől. Éreztem, hogy a többiek kiszakadtak mögülem, mert elmaradt a bokasimogatás. Mindenki saját zsírján ment, saját tájolás alapján haladt. A nádas előtt bevártuk egymást és visszafelé Takibácsit állítottuk az élre. Irány a csúszda! Takibácsi keze kicsit balra hordott, úgyhogy egy pecás hamarosan megtapasztalhatta, hogy milyen, ha három békaruhás őrült úszik megállíthatatlanul a ladikja felé. Roszpival leváltunk a lábvízről, és mosolyogva néztük, ahogy a horgász előbb dühösen, majd kétségbeesetten próbálta elhessegetni Takibácsit a csónak közeléből. Ő végül öt méterre a céltól felnézett és megkegyelmezett, elmaradt a megtorpedózás.

A part mentén úsztunk még öt-hatszáz métert, levezettünk egy kicsit, és befejeztünk az aznapi edzést. A mért idő: 35 perc, kb 1500-1600 méter.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Felhúztam a nyúlcipőt

Majdnem pontosan három éve vettem az előző bocskort. Azóta beletettem pár kilométert, úgyhogy ideje volt beújítani egy új surranót. A nano méretű, csámpás lábam most sem könnyítette meg a választást. Vajon megérem, hogy a nevesebb sportszergyártókhoz legigazol néhány kis lábú fejlesztő/értékesítő? Addig a magamfajta pigmeusok nyugodtan dögöljenek meg és dobják fel női topánokban a talpukat, vagy növesszenek minimum 41-es lábat.

A lehetőségeim arra korlátozódtak, hogy bizonyos női modellek közöl választhattam, mert 39-es lábra egyszerűen nem gyártanak férfi cipőt. Azért remélem, hogy ezzel nem csináltam rossz vásárt.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Négy a nyerő

Ma is ezerhatszázat úsztunk időre, de most egyszerű négyszer négyszáz felosztásban, közte pihenésképpen kétszáz technikákkal.

f

A kétszáz bemelegítés után kétszáz kivárásos, aztán az első négyszáz, ahol talán egy gondolattal előbb értem be a többieknél (Takibácsi, Imi, Roszpi), leszámítva Csabit, aki ma reggel atomot reggelizett és a surranó pályán úgy ment szólóban, mint egy motorcsónak.

A pihenés kétszáz egykaros gyors volt, aztán jött a következő négyszáz. A többiek komolyan vették a javuló időt, igyekeztem tapadni rájuk, viszonylag összeszedett tudtam maradni, csak Csabi leckéztetett minket fél hosszal. A szemüvegembe totál befolyt a víz, a következő hosszakra majdnem olyan szorosra állítottam, amennyire csak lehet.

A kétszáz oldalsúrolásos nagyon jókor jött. A következő négyszázon mindenki nagyon odatette magát, az én karjaimból viszont kezdett elszállni az erő, de mindent beleadtam, hogy ne szakadjak le. Azt hittem, hogy világcsúcsot úszok, de egy másodperccel lassabb voltam, mint az előbb.

Az utolsó technikánál, kétszáz vállérintésnél már éreztem, hogy harmatgyenge vagyok. Úgy fordultunk az utolsó négyszázra, hogy mindent beleadok. Ötvenig még azt hittem, hogy jó leszek, de aztán kipukkadtam, a többiek pedig karcsapásról karcsapásra távolodtak. Próbáltam nem kapkodni, de kiestem a ritmusból, a többiek pillanatokon belül elhúztak, az erő mellett a motiváció is fogyóban volt.

Végül magamohoz képest elfogadható idővel végeztem, a többiek viszont nagyon jól nyomták, hét percen belüli, hét perc körüli idővel értek be. Nekem 7:26, 7:21, 7:22, 7:31 voltak az "eredményeim".

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Frissítő állomás

Nagyon jól esett a ma reggeli futás. Az idő tökéletes volt, a már-már megszokott ismerős, a zöld küllő már az első körben megmutatta magát, miközben a szervezetem sem tiltakozott a szaladás ellen, mint ahogy sajnos pénteken megtette.

Az utolsó két körben kicsit elkezdett szemerkélni, de soha jobbkor, mert egy kicsit kimelegedtem. Tegnap szurkolás közben megkapta a kopasz búrámat a nap, és a reggeli napsütés perzselte a pecsenyére sült bőrömet, úgyhogy pont jól jött a kis szitáló eső.

A 16^oC-ban nem egészen 55 perc alatt teljesítettem a 10 kilométert.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Borvidék félmaraton 3.0

Kétszeri indulás és a nem túl acélos felkészülésnek megfelelő szerény teljesítmény után idén csak szurkoltam azoknak, akik végigküzdötték a szekszárdi hegyi félmaratont. Az előző esti elhajlás ellenére a déli rajtnál erősnek éreztem magam és szívesen elrajtoltam volna a mezőnnyel.

De a sérülést elkerülendő (tavaly és tavalyelőtt is nagyon igénybe vették az izületeimet a lejtők) nem neveztem, csupán bringával tekertem hol előrébb, hol hátrébb, biztattam a mezőnyt, ismerősöket, ismeretleneket egyaránt. Az első komolyabb emelkedőn már tudtam, hogy jól döntöttem, mert tuti szenvedtem volna, mint a kutya.

Apropó, kutya! Remélem lesznek majd képek arról a zsemle színű blökiről, aki láthatóan gazdi nélkül, csupán lelkesedésből lefutotta a távot az idegen lábak mellett. A huszadik kilométernél a frissítőnél majdnem feladta, de aztán a lelkes szervezők megitatták, és folytatta az utat. Időmérő chip nem volt rajta, de remélem célba ért, és a nagy óráról le tudta olvasni az eredményét :-)

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Franzstadt

A Fradit sokan hajlamosak a labdarúgó szakosztály kártékony részével, a balhékkal, a futbalhuliganizmussal azonosítani. Különösebb kötődésem nincs a klubhoz, de immár másfél éve úszom lelkesen a Népligeti uszodában, ahol a takarítóktól kezdve a portásokon át az edzőkig bezárólag sok-sok ember dolgozik azért, hogy a kisgyerekektől az élsportolókig mindenkit a lehető legmagasabb színvonalon edzék és szolgálják ki. Ezért amikor Ani felvetette, hogy jó lenne, ha leigazolnánk a triatlon szakosztályba, némi habozás után igent mondtam. Ha egy fikarcnyit is segít az egyesületen az, ha több igazolt versenyzője van, akkor rajtam ne múljon a dolog: ha a teljesítményemmel nem is tudom öregbíteni a Ferencváros hírnevét, legalább beállok "pártoló tagnak".

Ki tudja, lehet, hogy mégis zöld az Isten?

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

A futás árnyékos (árnyékszékes) oldala

Dr. Degu megint reggeli tárgyalásra ment, úgyhogy ha a személyes ébresztőszolgálata (én) tenni akarta a dolgát, akkor a szokásosnál is korábban kellett kelni.  Ennek meg is lett a következménye, de nem az, hogy hosszabbat futottam, nem. Sőt! A bélműködés megzavarodott: otthon a szokásosnál egy órával korábban nem jött az ihlet, de aztán! Amikor elkezdtem kicsit szökdéselni, akkor a gravitáció és a perisztartika egyaránt jelezte, hogy itt még lehetnek gondok.

Pedig minden adott volt egy jó futáshoz: 17^oC, jó levegő, plusz egy kis fakopáncs is megpróbáltam kellemessé tenni a kocogást, de mindennek ellenére néha bele kellett sétálni a futásba, hátha elmúlik az inger, de hiába: a negyedik körben már éreztem, hogy mentem lefosom a bokám.

Végül szánalmas 6 km és 35 perc után hazaügettem.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

4*4

Nem tértem át a technikai sportokra, nem a négykerék meghajtásról lesz szó, hanem a mai távokról. Kétszáz bemelegítés után folyamatos négyszáz technika jött, egy százlábú, száz egykaros, száz kivárásos és száz vállérintéses gyors összetételben.

A négyszázakat 8*50, 4*100, 2*200 és végül 400 felosztásban úsztuk, indulás mindig egész percekre. Az első két ötven nagyon lazán ment, pedig még vissza is fogtam magam. 0:45 és 0:48, aztán jöttek sorra a 0:50-ek, a hatodik már 0:51 lett, a hetedik 0:52, az utolsó megint 0:50. Ötveneken nagyjából együtt haladt mindenki.
Az első száz méter előtt még akartam egyet igazítani a szemüvegemen, de az már nem fért bele a pár másodpercbe, úgyhogy 1:54-re értem be, de aztán már 1:50-re sikerültek százak. Itt Takibácsi és Imi már egy testhosszal előttünk ment, mi pedig Csabival váltakozó sikerrel küzdöttünk az utolsó helyért. Ezúttal jobbára nem csak holtversenyre voltam jó, rendszerint sikerült elcsípni a harmadik helyet, Csabi már az utolsó százon fáradni látszott.
A kétszázakon már én sem voltam olyan fitt, 3:50 körülire sikerült mindkettő, az időkre pontosan nem emlékszem, csak arra, hogy tizenvalahány másodpercnyi szusszanás volt a kettő között. A négyszáz előtt kaptunk fél perc extra pihenőt, aztán ami a csövön kifér. Az első ötven jól ment, de a forduló már fogyott a levegő, Imi és Takibácsi karcsapásról karcsapásra távolodott tőlem, de száz után nekem is sikerült elszakadnom Csabitól. Ahogy fogyott az erő, úgy csökkent a motiváció is, mert zárkózni nem tudtam, Csabi pedig nem szorongatott annyira, hogy meg kelljen halni. Az utolsó huszonötön azért még megpróbáltam kiadni magamból a maradék energiákat. 7:45-re értem be. Nem bomba teljesítmény (erős nyolcszázas idő), de utolsó négyszázra, saját tempóban, úgy, hogy tegnap még fájtak az izmaim, lázam volt, felváltva fostam és hánytam, igazán elfogadható. (Takibácsi több, mint fél medencényit rám vert, de ezt már-már kezdem megszokni.)

Kétszáz levezetés, aztán a jól megérdemelt zuhany és dudorászás.

400 meter freestyle

The gun full swing the swimmer catapults and cracks
six
feet away onto that perfect glass he catches at
and
throws behind him scoop after scoop cunningly moving
the
water back to move him forward. Thrift is his wonderful
sec
ret; he has schooled out all extravagance. No muscle
rip
ples without compensation wrist cock to heel snap to
his
mobile mouth that siphons in the air that nurtures
him
at half an inch above sea level so to speak.
The
astonishing whites of the soles of his feet rise
and
salute us on the turns. He flips, coverts, and is gone
all
in one. We watch him for signs. His arms are steady at
the
catch, his cadent feet tick in the stretch, they know
the
lesson well. Lungs know, too; he does not list for
air
he drives along on little sips carefully expended
but
that plum red heart pumps hard cries hurt how soon
its
near one more and makes its final surge. 

Time: 4:25:90

(Maxine Kumin)

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Beach Boy

A hétvégi lakodalom miatt a szokásosnál kevesebb mocorgás jutott az utóbbi napokra.

A hirtelen jött nyárban ma délelőtt kimentünk a strandra, ahol idén először nem a fedett medencében, hanem a kinti huszonöt méteresben úszkáltam. Másfél óra, főleg kar, negyed óra napozás, négyszer száz méter, kétszer egymás után 1:39.

Tegnap megmértem a tó hőmérsékletét, ahol feltehetően a másfél hét múlva kezdődő mini edzőtábor során úszni fogunk. 19^oC. Nem túl meleg, de neoprénben kifejezetten kellemes.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Üldözőverseny

Meglehetősen nyomaszt a család egészségi állapota, a munkahelyen is kezd kicsit kicsúszni a lábam alól a talaj, és ezen a mai futás sem segített sokat, de azért jól esett.

Kb száz méterre előttem futott egy párocska, amikor az első körömet kezdtem. Nem tűntek túl fürgének, de két kör kellett, hogy megelőzzem őket. Azaz annál kicsit több kellett volna, mert éppen amikor melléjük értem, ritmust váltottak. A srác faképnél hagyott, és a lány is ellépett tőlem. A kör végén aztán ott lihegtek a trolimegállóban, amíg én egyenletes tempóban kocogtam még négy karikát.

A 11,5 kilométert egy óra és öt perc alatt kocogtam le, de a sok kusza gondolat miatt sokkal hosszabbnak tűnt. Amúgy amikor indultam, akkor még csak 8^oC volt, amikor hazaértem, akkor már 14^oC.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Járt utat a járatlanért...

A tizenöt éves osztálytalálkozónkat Kecskeméten tartottuk, úgyhogy adta magát az alkalom, hogy bringán közelítsük meg a helyet a fővárosból. Keresztlányom apukájával indultunk, és hogy kikerüljük a budapesti forgalmat, Dunaharasztiig vasúton mentünk. A vonatról leszállva pontosan kettőkor indultunk útnak. Dénes nagyon bivaly volt, amikor a spiccre került, 35-36-os tempót diktált. Aztán elfogyott a kraft és látványosan lelassult. Ócsa után újratervezés: Inárcs-Kakucs-Újhartyán helyett Dabas felé fordultunk, hogy az eredetileg tervezett távból levágjunk tíz kilométert. Az Ócsa-Dabas szakaszon összességében van kb öt kilométer, ahol kritikán aluli az út minősége, de talán ezért sem jár arra egy autó sem, így bátran és gyorsan lehet kerülgetni a kátyúkat. Dabastól Kecskemétig viszont már jó az út és a forgalom közelít a nullához.

Háromszor álltunk meg lazítás, víztöltés, kajálás, pisi ürügyén, így végül bruttó 3:18 alatt tettük meg a nem egészen 80 kilométert. Klassz volt az idő, jó volt az út, Dénes keményen tartotta magát. Szerintem én még fogok jönni erre. Már azt is kitaláltam, hogy hogy lehet munka után megjárni ezt az pályát.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

Fuss Gizi, fuss!

Majdnem egy év telt el életem első félmaratonja óta. Bár sok-sok kilométert és újabb félmaratonokat futottam le azóta, mégis izgultam a mostani rajt előtt is. A rajt előtti percekben, órákban és napokban. A felkészülésem nem 100%-osra sikeredett, 3-4 futás összesen kb. 30-40 kili ki –és elmaradt, így egy kicsit több okom volt az izgalomra. Szombaton este az útvonalat memorizáltam, a kilométereket, hogy hogyan fogom futni, milyen tempóban, mikor kell a ritmust fokoznom, mikor fogok frissíteni, mikor lesz hátszél, ott hogyan futok*, és visszafelé a rakparton a szembeszélben pedig hogy találok valakit-valakiket, akik fogják a szelet, és végül a befutó..

 
A rajt előtt ismét összefutottam pár kedves ismerőssel, köztük Roszpival is. Némelyekkel több, némelyekkel kevesebb szót váltottunk, aztán szépen 5 perccel az indulás előtt mentem és becucakoltam magam a kis rajtzónámba a többiek közé. Itt már egyedül voltam-lehettem, ennek most örültem is. A zene kicsit enyhített a feszültségemen, majd szépen el is rajtoltunk. Első két klikk: bemelegítő tempó. Bár bennem volt a „menj, szaladj, vágtázz”, de észnél is voltam, hogy „ne csináld”, ez még csak az eleje.. Kettő kili környékén észrevettem egy futótársat, akit korábban megelőztem, és most ő vissza. A tempója viszont hasonló volt, így rákérdeztem, hogy félmaratont fut –e, amire ő igennel válaszolt, a dolog ezzel el is dőlt. Milyen volt innentől (is)? Isteni és fantasztikus. Nagyon jól segítettük egymást, amikor hol egyikünk, hol másikunk maradt le pár lépéssel – az ekkor még belvárosi kanyargós útvonalnak köszönhetően – a másik éppen mindig tartotta a tempót, így mindig volt kihez ismét felzárkózni. Egyszerűen hihetetlen volt.

Csak úgy repültek a kilométerek, egyik a másik után. Lazán és könnyedén ment a futás, finoman szedtem a virgácsaim – néha a szokásos „akár a világ végéig”-érzés is hatalmába kerített.

A második frissítő ponttól – a tervezettekkel összhangban - mindegyiknél ittam pár korty isót és vizet, illetve 2-2 szőlőcukit markoltam fel, amiket szépen apránként majszolgattam el.

Személyes szurkolótáborom, Helga és Krisztián vártak az eredetileg megbeszélt helyen, az Erzsébet hídnál. Nagyon jól esett ismét a drukkolás :-), oda-vissza. Közben a 13. kilométertől már szembeszélben – és egyedül - küzdöttem a többi futótárssal együtt. És ahogy azt elterveztem, megelőzött egy srác, aki mögé a gyors tempóváltásnak köszönhetően szépen be is slisszantam, rajta csüngve téve meg a következő kis szakaszt.. aztán egyedül maradtam.. aztán néha elkalandozott kis időkre magamról a figyelmem a szemben futókra.. aztán ismét koncentráltam, figyeltem a lépéshosszra, a légzésre, a karmozgásra, csak magamra..   volt, hogy szinte embertől emberig igyekeztem előre.. ezek után pedig egy másik srác futott el mellettem, kicsit hátranézett és intett, hogy menjek és én mentem vele. :-) Egyszerűen őrület! 

.. s végül boldogságosan, 1:47:13 időeredménnyel, új egyéni csúccsal haladtam át a célvonalon.

mindezt Takibacsi firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt

300, második epizód

Hollywood sok mindenre képes, de valószínűleg a 300-nak nem lesz második része, úgyhogy ebben a Ferencváros megelőzte az álomgyárat, és az első után ma sort kerítettünk a 300 következő felvonására, ami lehet, hogy korántsem az utolsó.

Kivételesen 300 (mennyi, ha nem pont háromszáz?) bemelegítés, kétszáz superman lábtempó (egyik kéz előrenyújtva, másik az oldalhoz szorítva), kétszáz egykaros gyors, majd a végén 5*300 időre.

Az idők: 5:34, 5:35, 5:33, 5:44, 5:32

Az első háromszázat még hárman úsztunk egy pályán, ott annyira mocorgott bennem a versenyszellem, száznál ledolgoztam a tíz másodperc hátrányt, onnantól kezdve pofátlanul lábvizeztem kicsit, a fordulónál szemüvegigazításra is volt idő, aztán kicsit lemaradtam, de a pihenés érződött. A harmadiknál az első százötven egészen jól ment, úgy-ahogy tartottam Takibácsival a lépést, és azt hittem, hogy szétzúztam Roszpit, a féltáv fordulónál méterekkel mögöttem volt, de kétszáznál már szinte egyszerre fordultunk, és az utolsó százon úgy ment, mint a motorcsónak, úgyhogy nekem is rá kellett tennem még egy lapáttal. Nem tudom, hogy ő mennyire érzi ezt, vagy mennyire nem, de igazi versenyszituáció volt, amiben ha kicsivel is, de alulmaradtam. A negyedik háromszázat kicsit ellazsáltam, aztán az utolsón ami a csövön kifér. Nem hat percre indultunk, pár másodperccel több pihenőt kaptunk, ami az első százon meg is érződött. Addig nagyjából együtt mentem a többiekkel, de ott kicsit elfogyott a levegő. Roszpi és Takibácsi karcsapásról karcsapásra távolodott, talán még gyorsultak is, de Csabi már nem volt annyira bivaly. Az utolsó százon méterről méterre jöttem rá fel, és bár majdnem egy testhossz előnye maradt, de majdnem sikerült megcsípni.

Nem ez lett a personal best, de ha az elsőt külön sávon úszunk, akkor az is meg lehetett volna. Meg aztán nem is az a pár másodperc számít, hanem az, hogy ma nem jött el a nagy halál és az utolsó háromszázra is maradt minimális energia.

mindezt fox firkálta ide :: Küldhetsz neki e-mailt itt